Idei túránk helyszíneit ismét csak az ötletgazda, unokaöcsém jelölte ki: Ófalut és a környező erdőket, mezőket. Pécsről kijövet hamar szembesülök azzal, hogy mára ködös, "nyúlós" idő lett csekély látótávolsággal. Abban bízok, hogy a nap magasabbra emelkedésével együtt a köd el fog tűnni.
A túra a mecseknádasdi fölsőfalusi temetőből veszi kezdetét most is, mint mindig, hiába, a legközelebbi rokonaink ott fekszenek. Nagybátyám síremléke az idén elkészült, ennyiben változott is a sírok környéke. Egy ismert népének egy sora olvasható rajta: "Jézusom szívén megnyugodni jó."
Autóinkkal indulunk Ófaluba. Évek óta nem jártam itt, korábban azért már sokszor, hiába, mégiscsak a szomszéd falu... A szomszédság - az etnikai és a számos családi kapcsolat, rokonság okán - soha nem volt számomra, számunkra terhelt. Mindig csak a kisebb-nagyobb furcsaságokat, különbözőségeket emelték ki a nádasdiak, amikor az került szóba, hogy miben is térnek el tőlük az ófalusiak. Talán valamikor régen ebben voltak negatívabb ítéletek is, megbélyegző elemek, de én már csak enyhe iróniával, és megbocsátó, vicces karakterológiával találkoztam velük kapcsolatban. Mélyebb volt a (sors)közösség érzése a két falu népe között, mint az idegenségé. Persze, azért mindig az ófalusiak voltak a kicsit furcsábbak, a különösebbek ezekben az elbeszélésekben...
Nekem is voltak, vannak ófalusi rokonaim, ismerőseim. Különösen is szívesen emlékszem Liszka nénire, aki egy örökké vidám, mosolygó arcú asszony volt. Meg Ádám bácsira, aki nem rokonom ugyan, de egy remek ebédlőasztalt készített nekünk házasságunk elején édesanyámék megbízásából.
A széles völgy végében, és az onnan eredő meredek völgyekben fekvő pár utcás faluba érve, az első kanyarban egy vadonatúj, díszes faragású székelykaput látok meg. Igen szép, míves példány, a mérete is komoly, utoljára nyáron, a Székelyföldön láttam ilyeneket, és ez fel is veszi a versenyt azokkal. Itt Ófalu elején meglep, sőt - mi tagadás - kicsit meg is döbbent. Annyira erős a látvány, hogy nem tudom elhessenteni magamtól azt a gondolatot, hogy a tulajdonosa valamit nagyon szeretett volna nyomatékosítani. (Túl azon, hogy bizonyára van családi kötődése a székelységhez. Legalábbis remélem, mert úgy némileg érthető e jellegzetes kapu itteni felállítása.) Ugyanakkor itt, ebben a faluban nem tudom nem "kiolvasni" belőle a protest-jelleget: "csakazértis". Ha ironizálni szeretnék a gazdája rovására, akkor azt mondanám, hogy belépve rajta ő is mindig azt a mámorítóan jó érzést élheti át, amit egy Székelyföldre betelepült román érezhet, amikor besétál azon a kapuján, amely fölé egy cirka 3x4 méteres román nemzeti trikolort függesztett.
A templomtérre megyünk, ott állunk le a kocsikkal. Csinálok egy képet a templomról [lent], és megállapítjuk, hogy a villanydrótok közterületekről való eltüntetése (földkábelezés) lenne az igazi civilizációs ugrás a magyar települések számára. A kocsma nyitva, néhány vendég érkezik épp akkor, de mi gyorsan felcuccolunk, és elindulunk a temető felé. Még mindig köd van.
A temetőből fényképezve a falut, még szűrt fényeket, ködös messziséget kaphatunk lencsevégre [lent], de lassacskán és halványan a nap is derengeni kezd.
A kálváriák [lent] jellemző motívumai a magyarországi német falvaknak, itt sincs ez másként. Szépen felújítva ez is, akár csak a templom.
A temetői kereszt állapota még jó, ezért nincs átfestve. A drámaisága ennek a kereszttípusnak így jobban is érvényesül. [lent]
Szemközt, a falu felett húzódó másik hegygerincen egy öreg Zsuk-roncs emlékeztet szemet bántóan a szocialisra éra motorizációjára. Vajon most mire használják ezt a roncsot, ha már nem tud mozdulni? [lent]
A dombokat nézve feltűnik, hogy a szőlők mind eltűntek már jó régen, és nincsenek már nagyobb veteményesek és szántók sem. Ugyanakkor a falu igen rendezett, mind a közterületek, mind a házak és udvarok. De az is feltűnt, hogy - karácsony ide vagy oda - a falu valahogy "üres". Nincs mozgás, nincsenek hangok.
Tovább megyünk fel a hegyre. Szépen gondozott hagyományos présház mellett megyünk el. [lent]
A faluból kiérünk, a présházak és lyukpincék jellege változik. [lent]
A Steinberg (Kő-hegy, 'Stahperich') felé vezető út, amely a "szokásos" szurdokban vezet, néhány ép és már kevésbé ép présház és lyukpince mellett visz el. [fent és lent]
Már napsütésben érünk fel a gerincre, ahonnan szép kilátás nyílik több irányba is. [lent]
Kalchtal déli része [fent] még ködben.
Madáretetők/fészkek tömkelege, de épp lakók nélkül. [fent] Miért van itt ennyi? Mi a cél?
A Héthárs-tetőn egy "kihagyhatatlan" amatőrfotós téma. A rózsaszínt csak az én gépem technikai fogyatékossága varázsolta a motívumra. [fent]
Kirándulóutak találkozásánál áll, de legalább még áll, ebben a fogyatékos állapotában - aránytalan törzsrésszel - a Heßkreuz (Hesz/Hessz-kereszt). [fent] Mellette egy kövekből rakott ovális sír-forma kis fakereszttel: talán egy hűséges kutya sírja. Körben kevés szemét, kis rendezetlenség, de alapvetően kellemes, otthonos hely. Szépen süt a nap, és ez mindent megér. Megéheztünk, ebédhez készülődünk.
Sajnos az általunk teremtett hagyományokat nem tudtam ápolni, nem hoztam sajátos népi ételeket, csak unokaöcsém tálalt fel ilyeneket. Egyedül a kröv-i csatos laposüvegem utal valamilyen családi emlékre. Meg a svájci bicskám. [fent] (Minden fiúgyermek kell, hogy kapjon bicskát nagyobbacska korában. Törvény.)
A hárs nélküli Nyolchárs után nem sokkal elérjük a Héthárs pihenőt. Mások is pihentek itt nemrég, kedvesen a fának támasztották az egyszer használt nyársakat (meg egy botot), hátha valaki utánuk még hasznukat veszi. [fent]
Menedékkunyhó a Héthárs pihenőnél. [fent] Még épp használható állapotban van, bár az ajtót letépték és elvitték (vagy felaprították és eltüzelték), a faborítás egy helyen sérült (deszkákat téptek ki), és tüzet is gyújtottak benne, ami megrongált gerendákat. Nem érdemes kommentálni, mert semmi újat nem tudnék írni.
Ezt a témát is minden túránkon "lekaptuk": nyíló illatos hunyor. [fent] Sok volt a mostani utunkon is.
A Tőkés kút Mészkemence felé. [fent] Most nem folyik a forrásból víz, majd talán csapadékosabb időben...
Gyerekkoromban ebből még ittam nyár elején (jöttem rá most este), amikor a környéken volt egy gyermeknapi rendezvény, egy számháború. (Ezen elég jól szerepeltem, majdnem sikerült elfoglalnom a zászlót, de akkor a nyolcadikosok leolvastak.)
Mészkemence felé menet. [fent] Unokaöcsém, akinek az idén nem volt jó dendromán éve (a saját állítása szerint), szakmai reflexből mégis leméri. 420 cm, messze nem listás.
Mészkemencei Vendégház. [fent] A tulajdonos Pécsváradi Erdészet szépen és jó komfortot adóan felújította. A szép környezet és a jó idő vendégeket is csalt most ide, több autó áll a parkolóban. Egy kutya megugat minket, de aztán illedelmesen megáll, és farokcsóválással jelzi, már nem tart betolakodónak minket.
Szellőzik a vadtároló hűtőkamra [fent], most üres, a fémkampók várják a klienseiket, azok még valahol kinn az erdőt járják boldog öntudatlanságban.
Kalkofen, mészégető kemence. Ipari tevékenységként a gyakorlatban az ötvenes évekig élő mészégető hagyományok emléke Kalchtal-ban [fent] a Till családdal kapcsolódik össze, az utolsó mészégető egy emberöltővel ezelőtt Georg Jung (Jung Jerchl) volt.
Büszke kecske vezeti méltóságteljesen a nyájat Kalchtal-ban. [fent]
Karolin-majorba érve már messziről feltűnt ez a napozó macska. [fent] Pár lépést téve - ahogy a kép is mutatja - minden világossá vált: a modern népi építészet által felhasznált ipari termékek egyikéről van szó, amit itt alkalmaztak a tulajdonosok.
Macska a háztetőn, nagymacskák (oroszlánok) a kapuoszlopokon. Némileg átdizájnolt, de szépen karbantartott ház Karolin-majorban. [fent]
Jellegzetes karolin-majori utcaképek [fent és lent]. Rendezett porták. A lenti képen az úttól balra látható az, ami jellemző (volt egykor): a minden talpalatnyi földet megművelő ófalusi ember iparkodása. A szorgalom mára sem veszett el, csak azok haltak már meg, akik földet műveltek. Most sokan külföldön dolgoznak. Itt még él egy idős asszony.
Ezt a táblát sok házra ki lehetett méltán szegelni. [fent]
Lebontott ház Karolin-majorban. Több helyütt látni lehetett, hogy elindult egy telekösszevonás korábban, hiába, az ingatlanok itt is sokat veszítettek az értékükből. (Persze messze nem annyit, mint egy tipikus magyarországi zsákfaluban, amely különféle bajoktól megvert.) [fent]
Jellegzetes tornácos ház - lakó nélkül. [fent és lent] Különösen a homlokzaton szembetűnő az az átalakítás, amivel komfortosították ezeket a régi épületeket a hetvenes-nyolcvanas években.
Karolin-major szépen gondozott, felújított haranglába. [lent]
Szent Flórián archaizáló szobra egy tornácablakban. [fent] A környéken folyó állattenyésztésnek hála, itt még vannak fecskék.
Anno egy ideig még javított, de már jó ideje az enyészetnek átadott melléképület a karolin-majori falurészben. [fent]
Jellegzetes széles völgy Ófalu végén, Zsibrik felé. [fent]
Az Eszter-pusztai középkori templomrom. [fent és lent] A völgy ezen részén egykor falu terült el, ma elszórva turisztikailag és gazdaságilag (legeltetés) hasznosuló épületek állnak. Ami feltűnik itt is, az a kevés lakos volt. Téliesített, lezárt, üres házak.
A torony környékén érdemes lenne ásni, mert belül jól láthatóan, a földfelszín alatt még egy szintnek kell lennie. (Egy ablakív van a felszínnel egy magasságban.)
Az Ótemplomi-lapos [lent]
Az ótemplomi-lapos közelében egy domboldal aljában feltárul egy korábban ledőlt fa gyökérzete szimmetriában a le nem dőlt egykori szomszéd fa szintén feltárult gyökérzetével. [lent]
Az erdőszéli mezőn átvágva nagyon meglepődünk a jeges pocsolyán. [fent] Úgy tudtuk, hogy napok óta nem volt fagy, itt mégis, egy sajátos mikroklímának köszönhetően megfagyott a dombok felől ide kifutó kis vízfolyás vize. Tovább megyünk...
... és még jobban meglepődünk, mert ahonnan a fagyos víz táplálkozik, pár méterrel odébb, ott nyoma sincs fagyásnak. [fent]
Innen már nincs messze utunk következő célpontja a Perczelek egykori birtokához tartozó gazdasági épületkomplexum a Goldgrund alsó részén. [lent]
Istállóépület. Friss állati "nyomokból" arra következtetünk, hogy mostanában is használják birkák elszállásolására. Enyhe kifejezés, hogy egykor szebb napokat látott. [fent]
Egykori présház. Szerkezetileg - hála a kiváló korabeli kőművesmunkának és anyagoknak - még most is jó állapotban van. Sok évtizeddel ezelőtt, még jócskán a tsz-időkben lehetett itt az utolsó felújítás, átalakítás.
A pinceszinttől a tetőtérig bejárjuk az összes helyiséget. Romlás, pusztulás és pusztítás mindenhol. [fent és lent]
A Goldgrundból kifelé, a falu felé indulva a hazai táj új állandó elemével, egy lakókocsival találkozunk. [lent]
Egy búcsúpillantás a völgy túloldalára, az ott álló eszter-pusztai templomromra. [lent]
A falu egykori szimbolikus térfoglalását jelzik a keresztek. Itt egyet autófordulóval kombinálva, felújítva, szépen gondozva találunk. [lent]
A faluba menet nem csak újonnan épített, illetve felújított házak, hanem egy Szent Flórián-szobor mellett is elhaladunk. Fontos tere lett ez az elmúlt években az itt élő embereknek. Minden évben egy kis ünnepség és szeretetvendégség keretében jönnek össze a környéken lakók a szobornál. [lent]
Lassacskán véget ér a kb. 14 km-es mai utunk. A távolban feltűnik a kiindulási pontunk, a templom.
Elhaladunk a faluközpontban álló kereszt mellett (amelyet a többinél is több drót vesz körül, az egyik egyenesen rajta fekszik)... [lent]
... vetünk egy pillantást a falumúzeumra, melynek tetőzete nemrég újult meg. [lent]
A múzeum közelében álló fachwerkes műhelyből asztalosmunka hangjai szűrődnek ki. Hiába van szombat délután karácsony és újév között, a szorgos mester dolgozik. [lent]
Innánk egy-egy alkoholmentes sört a kocsmában, de zárva. Így eldönthetetlen az a kérdés, hogy tartanak-e alkoholmentes sört ma Magyarországon egy falusi kocsmában. Biztos mindenki a hamarosan kezdődő ünnepségen van a faluházban...
Elköszönünk egymástól és elindulunk az autóinkkal haza. A falu szélén még megállok, és lefényképezem az ide vetődő vándort köszöntő táblákat. [lent]
Átérve Pécsvárad környékére, újra köd fogad... [lent]
Úgy tűnik, hogy ma napközben jó helyen jártunk.
